Szabályozás |
|
Az F-Gáz rendelet felülvizsgálata: sikerült európai szintű megállapodásra jutni. Melyek lesznek a jövő megoldásai? Tavaly december 17-én, az Európai Parlament, az Európai Tanács és az ENVI Bizottság kompromisszumos megoldásra jutott az F-Gáz rendelet szövegének felülvizsgálatát illetően. Ezt a szövegtervezetet 2014 első negyedévében szavazásra bocsátják az egyes intézményeknél. Feltéve, hogy a parlament és a tanács jóváhagyja a kompromisszumos szöveget, az alábbiakban találja az ebből fakadó legfontosabb következményeket. Az F-Gáz rendeletnek 2015. január 1-jével kell hatályba lépnie! Ez a fluorozott gázokra vonatkozó szöveg bizonyos intézkedéseket irányoz elő a hűtés-, klíma- és fűtéstechnika, valamint a megújuló energiák szakemberei számára. Többek között a HFC-k* CO2 -egyenértékes mennyiségének csökkentését, vagyis az európai piacra kerülő HFC-k mennyiségcsökkentését ("phase down") írja elő 2015-től kezdve, a globális felmelegedési potenciálra (GWP) való tekintettel, hogy 2030-ig jelentős, 79%-os csökkenést érjenek el. Ez konkrétan azt jelenti, hogy továbbra is használhatja a HFC-ket, de az évek múltával ezek egyre kevésbé lesznek elérhetők, és használatuk is az alábbi korlátozások alá fog esni a kereskedelmi és ipari hűtés terén:
|