A franciaországi Querqueville-ben található Leclerc hipermarket bővítése kapcsán a felújítási projekt részeként a Gouville Froid SAS céget bízták meg a hűtőrendszer megtervezésével és megvalósításával.
Az 1980-ban J.M. Gouville által alapított társaság folyamatosan bővül, és ügyfeleinek helyi szinten minőségi szolgáltatásokat kínál. A jelenleg Stéphane Gouville által irányított társaság Alsó-Normandiában 4 telephellyel rendelkezik, és 56 szakembert foglalkoztat.
A projekt tervezési szakaszában hamar világossá vált, hogy rövidesen a hűtőberendezés átállítására lesz szükség, mivel az R-22-vel, R-502-vel, illetve R-404A-val működött. Az üzlethelyiség bővítése során a projekt vezetői egy új berendezés szükségessége mellett döntöttek.
Az üzlethelyiség bővítése során a projekt vezetői egy új berendezés szükségessége mellett döntöttek. M. Daboudet, a Gouville SAS építésvezetője kiemelt gondot fordít arra, hogy ügyfeleinek műszaki-gazdasági szempontból optimális, környezettudatos és a várható jogszabályi változásoknak megfelelő megoldásokat ajánljon. Épp ezért a Climalife által ajánlott PerformaxTM LT alkalmazását javasolta, amelyről már munkatársaitól is hallott. A berendezések összköltségének csökkentése érdekében a PerformaxTM LT egy mikro-csöves technológiával működő kondenzátorral együtt került alkalmazásra.
A végfelhasználó szintén ismerte már az R-407F teljesítményét. Az F-Gáz rendelet folyamatban lévő felülvizsgálata kapcsán a PerformaxTM LT GWP-je (1824) nyomós érv az R-404A-val szemben (amely GWP-je 3922). Épp ezért az R-407F-et választották mind a mélyhűtő-, mind a normál hőmérsékletű hűtőberendezésekhez.
Jól átgondolt üzembehelyezés!
A meglévő, még működés alatt álló berendezést át kellett helyezni a gépházból annak érdekében, hogy az új egységet a tevékenység megszakítása nélkül üzembe tudják helyezni. A munkálatok elvégzésére 2013. januártól júniusig került sor, és az új rendszer 3 kompresszort tartalmazott.
Mindenekelőtt, a működés alatt álló berendezés kültérre való áthelyezését követően Jérôme Daboudet és 6 szerelőből álló csapata megkezdte a mélyhűtő kamrák berendezéseinek telepítését.
A HK REFRIGERATION MOPSH 4N 6HE-28 típusú mélyhűtő aggregát hűtőköre 4 darab BITZER 6HE28Y félhermetikus dugattyús kompresszorból áll; -36/42°C közti tartományban hűtőteljesítménye 50,4 kW. Ez az aggregát látja el az összes mélyhűtő egységet (mélyhűtő kamrákat és zárt mélyhűtő bútorokat). A leállás okozta üzleti veszteségek teljes elkerülése érdekében a vitrineket egyesével helyezték üzembe.
A másik két hűtőkör a normál hűtést szolgálta.
Az egyik, MOPSH 5P 6GE-34Y típusú aggregát teljesítménye -10/42°C közti tartományban 344 kW. 5 darab BITZER 6GE34Y típusú félhermetikus dugattyús kompresszorból áll és a normál hőmérsékletű hűtőbútorokat táplálja. A másik, MOPSH 4P 4FE-28 típusú normál aggregát 4 darab BITZER 4FE28Y típusú félhermetikus dugattyús kompresszorból áll, és -10/42°C közti tartományban hűtőteljesítménye 222 kW. Ez a hűtőkör látja el a normál hűtésű kamrákat és folyosókat. Ebbe az aggregátba egy túlhevülés megakadályozását szolgáló hővisszanyerő egységet is építettek, amely egy 2000 literes HMV tartály fűtésére szolgál.
A berendezés HK REFRIGERATION márkájú, 3 önálló körrel rendelkező, mikro-csöves technológiával működő kondenzátorral felszerelt. Ez a technológia, amelyet a Lennox Group a légkondicionáló berendezések terén már számtalanszor alkalmazott, olyan kondenzátorokat kínál, amelyek mikro-csöves kaloriferekből, W alakban modulárisan elrendezve épülnek fel.
A nagy hatékonyságú alumínium kalorifereknek köszönhetően könnyebb és kompaktabb berendezés kivitelezhető, ami így megfelel annak az egyre erősebb igénynek is, amely a berendezések méretének csökkentését szorgalmazza.
A technológia másik előnye a hagyományos kaloriferekhez képest, hogy a mikro-csövek lehetővé tették a berendezés hűtőközeg-töltetének jelentős, mintegy 125 kg-mal történő csökkentését, amely a hűtőberendezés teljes töltetének 20%-át jelenti. A fentieknek, továbbá annak a ténynek köszönhetően, hogy az R-407F az R-404A-nál alacsonyabb GWP-vel rendelkezik, a felhasználó az üvegházhatású gázok kibocsátása kapcsán szénlábnyomát több, mint 140 tonna CO2 egyenérték/év mértékben csökkenti.
Mindemellett az EC-motorok és a mikro-csöves technológia kombinációjával elérhető teljesítményszint a hagyományos kaloriferekhez képest alacsonyabb energiafogyasztást eredményez, így tovább csökkenthető az üvegházhatású gázkibocsátáshoz kötődő szénlábnyom.
Ezt a HK REFRIGERATION (MXW EC1 8P18) típusú kondenzátort a PerformaxTM LT-vel történő használatra méretezték, és három önálló körrel rendelkezik, amelyek automatikusan szabályozzák a 3 kompresszor egység teljesítményét.
Épp ezért a hűtőberendezés működtetése céljából mindössze egyetlen kondenzátort telepítenek, amely csökkenti az üzembe helyezéshez szükséges időt.
A fenti technológia és a PerformaxTM LT kombinációja átfogó környezettudatos hozzállást tesz lehetővé, csökkentve a berendezés hűtőközeg-töltetét, egyúttal annak szénlábnyomát, továbbá csökkentve az energiafogyasztást is. Mindezen túl, hangsúlyozza a Climalife, a PerformaxTM LT szivárgását az R-404A-nál könnyebb észlelni, ami csökkenti az éves szivárgás mennyiségét is. Tehát annak használata a végfelhasználó számára számos előnnyel jár.
A felek megfeleltek a kihívásnak és elérték céljaikat, ugyanis mára a rendszer teljes egészében működik, leállásra pedig egyáltalán nem volt szükség. Az építésvezető, M. Daboudet és M. Henry, a hipermarket igazgatója elégedettek a fenti hatékony és megbízható technológiák egyesítésével.
Működési adatok:
|
Egység |
Mértékegység |
Számított |
2. normál hűtőkör |
Mélyhűtőkör |
PerformaxTM LT hűtőközeg |
|
|
|
|
|
Dátum |
|
|
|
15/05/2013 |
15/05/2013 |
Elpárolgási nyomás |
Bar |
X |
|
2.68 |
0.55 |
Elpárolgási hőmérséklet |
°C |
|
X |
-10 |
-31 |
Szívóoldali hőmérséklet |
°C |
X |
|
-6.2 |
1.3 |
Kondenzációs nyomás |
Bar |
X |
|
18.72 |
10.62 |
Kondenzációs hőmérséklet °C |
°C |
|
X |
45 |
25 |
Kompresszió véghőmérséklete |
°C |
X |
|
90.3 |
100 |
Adagoló belépési hőmérséklet |
°C |
X |
|
39.8 |
20.4 |
CP1 BITZER |
|
|
|
4 FE 28Y 40P |
6 HE 28Y 40P |
Kompresszor áramfelvétele |
KVA |
|
X |
21.40 |
11.53 |
Kompresszor hűtőteljesítménye |
kW |
|
X |
53.5 |
26.8 |
Kompresszor fűtőteljesítménye |
kW |
|
X |
74.9 |
38.3 |
Hűtési COP |
|
|
X |
2.5 |
2.33 |
Hűtőközeg-töltet kg |
Kg |
X |
|
250 |
200 |
Külső hőmérséklet |
°C |
X |
|
11 |
9 |